Jön még rád elég baj ne aggódj. Egyszer majd cserben hagy a kezed. A térdedben egy porc, vagy a könyöködben egy izület. Majd kigondolsz egy ötletet, és elfelejtesz minden mást. Nem leszel örök fiatal. Megijeszthet talán hogy a lehetőségeid korlátok veszik körül. Hogy az időd véges, és az emberek kiszámíthatatlanok.

Szeszélyes népség az biztos. Évről évre önzőbb.
A világon mindenki a saját útját szeretné járni. Természetünknél fogva önállóságra születtünk. De ennek velejárója, hogy idővel saját társaságra vágyunk. Egy emberre, akit szerethetünk. Egy nőre -vagy egy férfira-, akinek kísérhetjük önállóságát és csetlésében-botlásában vele lehetünk, akkor is ha épp nem foghatjuk kezét.
Társas lényeknek születtünk. A társadalom evolúciója viszont igyekszik kiölni belőlünk a szeretés vágyát. Csalódásokkal, szenvedéssel, féltékenységgel próbálja elhitetni velünk hogy a siker kulcsához csak egyedül férhetünk hozzá. A gyengéket és a bizonytalanokat bekebelezi. A céltalanokat megbénítja, a karrieristákból hívőket farag. Akik pedig hisznek még a szerelem értékében, és áldozataikat ajánlják érte, azok minden nap harcba szállnak az önzéssel.

Minden nap, és minden percben.
Minden találkozásban
Minden értetlen szempárral
Minden makacs gőggel
Minden rideg szívű ember lelkével.